Főoldal

Egészségnap-2016.október 1. – Adó 1 százalék támogatásból létrejött rendezvény

Alapítványunk az adó 1 százalék támogatásokból rendezte meg október 1-jén második Egészségnap elnevezésű programját. A rendezvény célja felhívni a figyelmet az egészségtudatos életmódra, arra, hogy kis odafigyeléssel, tudatossággal sokat tehetünk egészségünk megőrzéséért.

Fontos felhívni erre a lakosság figyelmét, mert úgy látjuk, hogy a jövő a betegségmegelőzésben van. A fiatalság egészségre nevelése mindannyiunk közös ügye.
A rendezvény is e témák köré épült. Dietetikai tanácsadással vártuk a családokat, ahol egyéni beszélgetés, felmérés után regisztrálhattak Alapítványunk által finanszírozott, otthon elvégezhető Ételintolerancia tesztre. Ezt a szolgáltatást csak a rendezvényeken közel 500 család vette igénybe. Emellett tanácsadással is segítette a dietetikus csapat a résztvevőket.

A másik fő irány az Elektorszmog szűrés volt. Az utóbbi évtizedekben jelentősen megnőtt gyermekeink környezetében található elektromos eszközök száma. Észre sem vesszük, hogy a nap 24 órájában elektromos eszközök között töltik idejüket, de vajon tudják-e biztonságosan használni őket_A szülők feladata és egyben felelőssége is hogy lehetőség szerint biztosítsák az elektroszmog mentes lakókörnyezet megteremtését, betegségek esetében pedig gondoljanak az elektroszmogra is, mint lehetséges kiváltó okra.

Ebben egy épületbiológus állt a családok segítségére, nyújtott helyszíni tanácsadást, illetve az adó egy százalék támogatásoknak a segítségével tudja Alapítványunk finanszírozni az eddig több, mint 100 regisztrált családnál történő műszeres mérést és szaktanácsadást.

Mindeközben a gyerekek játékos körülmények között járhatták be Pán Péter mesevilágát, ismerkedhettek kézműves foglalkozásokkal, lovasfogatozhattak, íjászkodhattak kedvükre. Majd a nap végén kaphattak értékes ajándékcsomagot, természetesen az egészségmegőrzés jegyében.

Szerencsére az időjárás a kedvünkben járt, az év utolsó, nyarat idéző napját tölthettük együtt 278 családdal, mintegy 1200 emberrel. Amellett, hogy reményeink szerint felejthetetlen élményben részesülhettek, bízunk benne, hogy ezzel a nappal is eggyel közelebb kerültünk Alapítványunk fő céljához: Előzzük meg a daganatos megbetegedéseket!